Ákos: A Bibliakritika jelentősége
A Kánon létrejötte
A kánon kialakulásának okai
A kanonizációnak több oka is volt:
A, - dogmatikai ok: 140, Róma, Markion tanítása, aki szerint el kell vetni az
Ószövetséget, ezen kívül az Újszövetség is sokkal rövidebb Markion szerint,
például csak Lukács evangéliuma és Pál tíz levele szerepel benne. A sok követője
miatt az egyházatyák nyilvánosságra hozták ellenkánonjukat, amelyekből vitába
lehetett szállni bárkinek Markion követőivel, és amelyeket egyetemesen
elfogadottnak állítottak be.
B,- egyházi ok: a keleti egyházközségekben olyan könyvek terjedtek el és lettek
elfogadottak, amelyeket a nyugati egyházatyák szerint nem építőek és tartalmuk
kétséges, ezeket terjedését meg akarták fékezni. (nem csupán apokrifek, hanem
pszeudoepigráf iratok is (olyan iratok, melyeket direkt álnéven írtak, bibliai
szerzők neve alatt is).
C, - világi ok: 303-ban Diocletianus keresztényüldözése részeként a kanonikus
iratokat be kellett szolgáltatni, és el kellett égetni, a keresztények számára
ez Isten tagadása volt, ezért a kevésbé értékes irományokkal próbálták meg
becsapni a római hatóságokat, ez szintén elősegítette a kanonizációt, hiszen
azok az iratok maradtak meg, amelyek elrejtéséről gondoskodtak, amelyek később
kanoniázálásra kerültek. Végül is Konstatin császár adta meg a végső lökést, aki
a Római birodalom egységesítésének a lehetőségét látta meg a kereszténységben,
amit előzőleg nem voltak képesek hatalmi eszközökkel kiirtani.
D,- A kanonizálás legfőbb oka az egyházon belüli egység és rend megteremtésének
a vágya.
A kánon szó eredete: A héber qaneh = nád szóból ered. A nádat mérésre is
használták (mérőnád), ekkor már a szó mértéket, szabványt, szabályt is
jelentett. Az újszövetség is e szerint az értelmezés szerint használja, egy
példa: Gal. 6: 16. A 200-as évek végéig Origenész hatására enyhén változik a szó
jelentése: a szabály helyett- alapelveket jelent a hit és az élet számára, tehát
bővül a jelentéstartalma. Origenésznél már megjelenik konkrétan az Írásokra
vonatkoztatva a kifejezés. A 300-as évek végére, Athanasius idejében a
jelentéstartalom eléri azt a szintet, amit a mai napig érthetnek alatta: - olyan
könyvek listája, amelyeknek isteni tekintélyük van, és ihletés útján
keletkeztek. Mitől függött az, hogy kánoni-e egy tekercs? Aktív
jelentéstartalmában: akkor kánoni egy tekercs (lista), ha tekintélyesnek
elfogadott, mértékadó. Passzív jelentéstartalmában: akkor kánoni egy tekercs
(lista), ha megfelel annak a mértéknek, amely meghatározza, hogy egy könyv
ihletett-e és ez által van tekintélye. Az aktív és a passzív jelentéstartalom
nem mindig esett egybe. A zsinatok hivatalos tekintéllyel azokat a könyveket
ruházták fel isteni ihletéssel, amelyeknek már volt tekintélyük és néhány olyat
is, amelyeknek kevésbé volt tekintélyük.
A kanonikusság kritériumai
1. Prófétai, apostoli jelleg
2. Tekintély ismérve (kezdetben csak ez számított)
3. Szellemi erő
4. Történeti (és dogmatikai) pontosság
5. A tekercs első fogadtatása
1. Prófétai, apostoli jelleg
Az egyik kritérium az volt, hogy az irat szerzője maga próféta, vagy apostol
legyen. Ebben az esetben automatikusan kanonikussá vált az irat. Hiszen a
próféta Isten üzenetét tolmácsolta. Ezt magyarázta a 2 Péter első fejezetének
írója, majd erre a magyarázatra hivatkozva állítják az összes többiről ugyanezt.
„Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját
magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a
Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” 2 Pét. 1: 20-21
(Károli)
A szöveg kizárólag a prófétai szavakról szól, és nem arról a gyűjteményről amit
később Bibliának neveztek el, annál is inkább, mert a bibliák kis hányada
prófétai beszéd, így semmiképpen sem lehet a tekercsek összlistás irataira
vonatkoztatni, hanem ahogy a szerző is mondja: szavak az írásban, vagyis íráson
belül. Ennek ellenére, mégis az egész iratgyűjteményre vonatkoztatták. Arról nem
is beszélve, hogy ki dönti el, hogy kicsoda próféta vagy kicsoda hamis próféta,
és kicsoda apostol vagy hamis apostol, és hogy egyáltalán az illető írta-e az
adott szöveget, mégis a prófétai jelleg és a szerzőség az egyik legjelentősebb
érv egy irat kanonikussága mellett. A próféták istentől eredését erősíti még a
Zsid. 1:1
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a
próféták által,”
Igaz ugyan, hogy mind a két szerző az ószövetségi prófétákról beszél, ezért pont
a saját mondataikra ez nem vonatkozik, mégis a későbbiekben a Zsid. 1:1-alapján
éppolyan kanonikusnak fogadták el, mint az ószövetségi prófétákét, pont például
a Zsid. 1:1-re hivatkozva. Pál apostol megerősítette az újszövetségi iratok
elismerését, kibővítve azzal, hogy a saját maga írásait állította előtérbe:
„De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon
kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok” Gal. 1:8.
Ez megnehezítette a hívőknek az ítéletalkotást, hiszen sejtelmük sem lehetett
arról, hogy amit felolvasnak nekik, az valóban apostoli irat-e. Annál is inkább,
mivel az apostoli korban is rengeteg hamisítvány volt, így nem lehetett pontosan
tudni, hogy mi az, amitől nem szabad eltérni. A hamis iratokról a II. Tesz. 2: 2
tudósít:
„ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg,
se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által,”.
A legsúlyosabb kitétel az I. Ján. 4: 1-3
„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha
Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek
meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja,
az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent
Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről
hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.”
Az I. János szerzője felismerte azt, hogy a hívők nem képesek megítélni, melyik
hamis levél és melyik nem ezért meghatározott egy kritériumot, amely alapján meg
lehet ítélni a szövegeket. A kritérium alapjává teszi, hogy a Messiást,
Megváltót azonosítja-e valaki Jézussal vagy nem. Itt már dogmatikai harcról is
szó van, hiszen a gnosztikusok közül, nem mindenki vallotta a testben történő
megjelenést. Az I. János szerzője felhatalmazást adott a későbbi üldözésekre,
sátánná kikiáltásokra és a későbbi vallásháborúkra, nemcsak a zsidók, hanem az
összes többi vallás irányában is, sőt magában a kereszténységen belül is. A
Krisztus Jézus hirdetése még mindig nem tette teljesen nyilvánvalóvá, hogy mi
elfogadható és mi nem, hiszen, voltak hamis apostolok, akik Krisztus
apostolainak mondták magukat, ezért írja Pál:
„Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá
változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát
világosság angyalává.” II. Kor. 11: 13-14
Pál ennél a részletnél kettőfajta hamisságot különböztet meg: 1. A
nyereségvágyból elkövetett képmutatást. 2. Akik más Jézust prédikáltak.
Az újszövetség könyveit apostoloknak, vagy Jézus tanítványainak, vagy az
apostolok közvetlen tanítványainak tulajdonították, s mivel ilyen közel álltak
Jézushoz, ezért ugyanolyan prófétai jellegű iratoknak ismerték el, mint az
ószövetséget. A hasonlításban, már csúsztatás van, hiszen az ószövetség
könyveiről vallották, hogy próféták írták, ezért hát Jézusnak kellett volna írni
a tekercseket, ha ugyanannál az elvnél maradunk. Az újszövetségi iratokat
ugyanolyan tekintéllyel ruházták fel, mint az ószövetség prófétai iratait.
Az újszövetség tekercseit, nyolc személynek tulajdonítják, melyek közül négyet
közvetlen apostolnak tartanak Pétert, Mátét és Jánost, Jakabot (Lk. 6: 13-15).
Pál szintén apostolnak tartotta magát, majd később a hívők is. Jakab levél
szerzőjének Jakab apostolt tartották. A Júdás levél szerzőjének szintén Júdás
apostolt tartják, akiről a Lk. 6: 16-ban szó van. Márkról és Lukácsról ugyan
többen állították, hogy nem volt apostol, de mivel közvetlen munkatársnak
tekintették őket, (I. Pét. 5: 13, II. Tim. 4: 11, Filem. 24 alapján) ezért
apostolinak tekintették őket.
2. A tekintély ismérve
Az irat „isteni tekintéllyel” rendelkezik, Isten nevében, az ő hangján szól:
„Így szól az Úr”, „az Úr szava szólott hozzám” kijelentések miatt. A
tekintéllyel bíró iratok lehetnek történeti és tanítói jellegűek, a történeti
jellegűekben Isten cselekedeteiről a tanítói jellegűekben a hívek leendő
cselekedeteikről szól isteni tekintéllyel a szerző, állítják. A keresztények és
a zsidók istenfélelme volt a garancia arra a képességre, hogy felismerjék egy
írás isteni tekintélyét. A tekintélyességre Jézust hozzák fel példának, aki nem
magyarázta meg milyen felhatalmazással tanított, így azt mondták, hogy ha valaki
nem ismeri fel isteni tekintélynek, amit ők annak mondanak, azt semmilyen más
érv sem győzi meg. A tekintély egyetlen fóruma tehát maga „Isten”. A sokat
vitatott zsidókhoz írt levelet, erre a tekintélyre hivatkozva vették fel a
kánonba.
3. Szellemi erő
Az irat hatása: útmutatás, szabadítás, krisztusban való hitre nevelés, tanítás
és az ezekben tetten érhető építkezés, életújítás. Eszter könyvét, mivel
méltatlan dolog volt, hogy Isten neve egyszer sem hangzik el benne, sokáig
vitatták, ám erre a szellemi erőre hivatkozva vették fel a kánonba. Bár
Krisztusra nevelés elég nehezen érhető tetten benne. Az Énekek Éneke akkor
kerülhetett bele a kánonba, amikor kimondták, hogy nem is érzéki könyv, hanem
fennkölt mély szellemi tartalommal rendelkezik. Az allegorikus értelmezés miatt.
4. Történeti és dogmatikai pontosság
Ez a kritérium egész egyszerűen annyit jelentett, hogy azokat a részeket, vagy
könyveket, amelyekről a 300 év alatt bebizonyosodott, hogy pontatlanok és nem
következetesek, azokat elvetették. Judit könyve például tele van történelmi
pontatlanságokkal ezért (mivel Isten igéje igaz) nem is lehetett kánoni. Pál
leveleit sokáig vizsgálták, hogy mennyire felel meg a régi írásoknak és emberi
vagy isteni beszéd ezek alapján.
5. A tekercsek első fogadtatása
Ebben a kritériumban azt vizsgálták, hogy hogyan fogadták az iratot azok,
akiknek konkrétan szólt. Amennyiben felismerték benne Isten igéjét, akkor
egyértelműen annak tartották, hiszen a címzetteknek kellett a lehető
legtökéletesebben felismerni ezt helyzetükből kifolyólag. A kritérium miatt nagy
lendülettel kezdték el kutatni a későbbi nemzedékek, hogy annak idején milyen
fogadtatása volt egy irtanak. Amennyiben egy könyvet az első hívek nem fogadtak
el, akkor azonnal elvetették. Ez akkor volt kényelmetlen, amikor a lassú
információáramlás miatt bizonyos helyeken nem ismerték azt, hogy egy könyvet
eredetileg elfogadtak-e vagy sem és így ideiglenesen és ténylegesen kánoninak
tartottak olyan könyveket, amiket máshol nem tartottak annak, egészen addig,
amíg az egyházi hivatal tekintélye meg nem győzte őket.
Az ószövetségi kánon:
Az ószövetséget nagy részét egy az egyben kanonikusnak ismerték el, mivel
állították, hogy igaz próféták írták (például Mózes a Mózes 5 könyvét). A Jásár
könyve (Józs. 10: 13) vagy Az Úr harcainak könyve (IV. Móz. 21: 14) nem került
bele a héber kánonba bizonyítja, hogy nem az irat keletkezésének az idejétől,
korától függött a bekerülése. A héber kánon több száz évig készült, lehetetlen
pontosan megmondani, hogy kik, mikor és milyen változtatásokat végeztek rajta.
Az bizonyos, hogy nem a héber nyelvezet dönti el, hogy egy izraeli irat kánoni-e
vagy sem, hiszen, Ezsdrás (4: 6-8, 18; 7: 12-16), Dániel (2: 4-7: 28) és
Jeremiás tekercseknek bizonyos részei arám nyelvezetűek, és vannak, viszont oly
héber nyelvezetű tekercsek, amelyek nem kerültek bele a kánonba. A héber és az
arám nyelvezet között nyelvjárásbeli különbség van, a héber északnyugat sémi
(akárcsak az ugariti /Ras-Samra/ vagy a moábita és a föníciai /Mésa-kő/), az
arám pedig észak sémi (akárcsak az aromita/emoreus). Ezen kívül dél sémi az arab
és az etióp és kelet sémi az akkád, amit a babiloni birodalomban is használtak.
A hitelesség kérdését nehezíti, hogy a héber írás quadrát írás volt, amelyben
nem voltak magánhangzók, szógyökök jelöltek egy-egy fogalomkört, a
magánhangzókat később, a VI. századtól punktációval (pontozással) rögzítették
bele a szövegekbe, ezek a rögzítések pedig kilenc féle különböző hagyományt
képviselnek a kiejtésre és a magánhangzókra nézve. A legelterjedtebb az askenázi
és a szefárd. A hitelesség kérdéseit a szerzőséggel kapcsolatban tovább
nehezíti, hogy egyetlen bibliai könyvről sincsenek autografák (eredeti iratok),
mivel a papiruszok és a pergamenek megsemmisültek, a papír csak a XV. században
szorította ki a pergament, bár írtak rá már a XIII. századtól.
A héber kánon, már i.e. 400-ban teljes volt, igaz, hogy a 24 könyvet a
kereszténység 39-nek értelmezte. Az eltérés abból adódik, hogy a zsidó vallásban
a Királyok, a Sámuel és a Krónikák tekercseit nem kettő, hanem egy résznek
tekintik, ehhez jön még, hogy a tizenkettő kisprófétát szintén egynek tekintik,
akárcsak Jeremiás siralmait Jeremiás könyvével. Továbbá Ezsdrás-Nehémiás és a
Ruth –Bírák is egynek számított.
A kanonizáció következetlensége ott is tetten érhető, hogy amikor az újszövetség
idéz a héber kánonból, azt felhasználták arra, hogy ezzel igazolást nyerjen az
ószövetség, ha viszont az újszövetség idézett más, nem kanonikus műből úgy
mintha az hiteles volna, akkor a tekintély kritériumának a hiányára vonatkozva
nem fogadták el azt a művet, amiből idéz, ám magát az idézetet mégis
kanonikusnak fogadják el, csak, mert az újszövetségben van. Ilyen ószövetségi
nem kanonikus idézetek például: Júdás levele 9 és 14. és a II. Tim. 3: 8.
Jézus konfliktusairól azt állították, hogy Jézus sohasem a héber kánont, hanem
csak a zsidó tradíciót utasította el, hivatkozva a Jn. 10:31-36-ra. Az
ószövetség hármas tagolása először Jézus Sirák könyvének az előszavában
található, amit a zsidó szerző unokája írt oda a görög fordításához 132-ben.
Philón alexandriai zsidó tudós, aki Jézus korában élt, tudott az apokrifekről,
nem tekintette kánoninak őket. Ennek ellenére a többi alexandriai zsidó, akik
szintén nem tekintették kánoninak az apokrifeket, mégis bele tették a
Septuagintába, amit a hagyomány szerint ők készítettek el.
Josephus Flavius szerint Malakiással fejeződött be a kánon, ezt a véleményt a
Talmud is megerősíti, amely szerint a Szentlélek elhagyta Izraelt Nagy Sándor
idejében, tehát az utána keletkezett könyvek nem lehetnek kánoniak. Az
Ószövetség legrégebbi keresztény kánonját Melito, Szárdisz püspöke szerkesztette
egybe, 170 körül. Az általa készített listát vette alapul Eusebius, amely a
vitatott Eszter könyve kivételével az összes ószövetségi könyvet tartalmazta, ha
feltételezzük, hogy Jeremiás siralmait beszerkesztették Jeremiáshoz és Nehémiást
Ezsdráshoz.
Origenész kánonlistájában szerepel a mai, ismert, teljes kánon, csak éppen egyel
több, mivel Jeremiás levelét is tartalmazza. Athanasius kánonlistájában még
eggyel többet találunk, Báruk tekercsét, viszont Eszter könyve megint eltűnik,
ám Jeremiás levele változatlanul bent maradt. Hieronymus a mainak
megfelelő kánonlistát közöl a Dániel kommentárjában. Jól látható, hogy a nagy
befolyással rendelkező emberektől függ, hogy mi Isten ihletett műve. A nem
kanonikus Ószövetségi könyvek, általában i.e. 200 után keletkeztek. Vallásos,
„eredetileg” nem kanonizált könyvek: Jubileumok könyve, Aristeias levele, Ádám
és Éva könyve, Ésaiás mártíromsága, I. Énokh könyve, A tizenkét pátriárka
testamentuma, Mózes mennybemenetele, A szibillai jóslat, II. Énokh könyve, II.
Báruk, III. Báruk, III. Makkabeusok, IV. Makkabeusok, Salamon zsoltárai, 151.
zsoltár, Bölcsesség könyve, Jézus, Sirák fia könyve, Tóbiás könyve, Judit
könyve, III. Ezsdrás könyve, I. Makkabeus könyve, II. Makkabeus könyve, Báruk
1-5 fejezet, Báruk 6. fejezet, IV. Ezsdrás, Eszter 10: 4-16: 24, Dániel 3:
24-90, Dániel 13. fejezet, Dániel 14. fejezet, Manassé imája.
Az újszövetségi kánon:
Az újszövetségi kánon még képlékenyebb volt, mint az ószövetségi. Irenaeus
püspök (kb.180) kánonismerete szerint a Jakab levél és a Zsidókhoz írt levél nem
tartozik a kánonba. A Muratori kánontöredék tartalmaz megjegyzéseket, az eggyes
tekercsek keletkezésének a körülményeiről. A Muratori kánostöredék a II. század
végén keletkezett, bár némelyek a IV. századra teszik.
(Dr. Geoffrey Mark Hahneman, Sundberg) 1740-ben kerül napvilágra, egy VIII. századi
kódexből, hibás latin írással. Nevét Ludovico Antonio Muratori-ról kapta. A kánonja
nem tartalmazza a zsidó levelet, Jakab, Péter leveleit, és János 3. levelét sem.
Tartalmazza viszont Bölcsesség könyvét, Péter apokalipszisét, Hermász pásztorát.
A kánon tehát alakul. A töredékből megtudhatjuk, hogy Pál neve alatt hamísítottak
levelet Marcion ellen, ezért ezeket már ott külön kezeli, bár tartalmazza
(laodiceabeliekhez és alexandriabeliekhez). A töredék említi, hogy Lukács a maga neve
alatt írta evangéliumát (azért valószínű, hogy nem a II. században keletkezett, mert
evangélistákról csak később írnak, de a kutatók, nem-e miatt tartják későinek).
A töredék szerzője ismeretlen, a második századra, azért helyezik, mert említi Hermasz
Pásztorát, és azt a második századra helyezik. A töredéknek hiányzik az eleje és a vége.
Vajh miért? Valentinus és Basilidés nevei után abba marad a töredék. Az elején Mátyás
evangéliuma szerepelt. A Codex Baroccio i.sz. 206-ból származik, az Eszter könyve és a
Jelenések könyve kivételével, mind a most használatos 66 tekercset tartalmazta.
A nyugati ólatin fordításokból hiányoznak a Zsidókhoz írt levél, a Jakab levél
és Péter első levele, ezek keleten voltak ismeretesek, a keleti ószír fordítások
pedig általában nem tartalmazták a Judás levelét, János második és harmadik
levelét és a Jelenések, szemben a nyugati kánonismerettel. Origenész (kb.230)
összeilleszti a keleti és a nyugati listát, mindkét irányba megcáfolva a levelek
hamisságát. Eusebius (kb.340) listája nem egyezik meg Origenészével, mert a
Zsidókhoz írt levelet ismét kihagyja, Cyrillus (kb.370) elfogadja Origenész
kánonját, kivéve a Jelenéseket. Eusebius hat könyvről állítja, hogy vitatott. Az
első „teljes”, a maival megegyező kánonlistát, amely mind a 27 tekercset
tartalmazza, keleten Athanasius püspök teszi közzé a 39. számú húsvéti
levelében, 367-ben. Nyugaton ugyanezt a 27 tekercset elfogadja Hyeronimus és
Augustinus. A hippói zsinat ezt már hivatalosan rögzíti 393-ban, majd a 397-es
és 419-es karthagói zsinatok megerősítik ezt. Azzal, hogy kimondták hivatalosan,
hogy mi kanonikus és mi nem, ezzel a mai napig érvényben levő döntést hoztak.
A nem kanonizált, vallásos újszövetségi könyvek: Tamás evangéliuma (I. Század),
Péter evangéliuma (II. század), Egyiptomiak evangéliuma, Mária eltűnése (IV.
század), Nikodémus evangéliuma, Barnabás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Péter
cselekedetei, János cselekedetei, András cselekedetei, Tamás cselekedetei, Pál
cselekedetei, Máté cselekedetei, Taddeus cselekedetei, Jézus levele, Pál levele
Senecához, Péter apokalipszise, Pál apokalipszise, Tamás apokalipszise, István
apokalipszise, Az ál-Barnabás levele, II. Kelemen levél, Hermas pásztora,
Didaché, Pál és Tekla cselekedetei, Laodiceaiakhoz írt levél, Zsidók
evangéliuma, Polycarpus levele a filippibeliekhez, Ignatius hét levele, A
Tamás-akták gyöngyhimnusza, A János-akta Krisztus-himnusza, Poimandrész, Mátyás
hagyományai, Az ebioniták evangéliuma, Az Igazság evangéliuma.
Vitatott (antilegomena) ószövetségi tekercsek:
Eszter, Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke, Ezékiel.
Eszter tekercse: Azért tekintették világinak, mert Isten neve nem szerepelt
benne. Ennek a tekercsnek az alapján tartják a zsidók a purim ünnepet, amely
Isten szabadításáról szól.
Példabeszédek: Azért támadták, mert tele van ellentmondásokkal. Példa: 26: 4-5
Prédikátor: Azért tekintették világinak, mert pesszimistának tartották, amíg fel
nem fedezték, hogy az író hogyan jut el Istenhez.
Énekek Éneke: Azért támadták, mert túl érzékinek tartották, amíg észre nem
vették a házasság szentségét benne, és a „kezdetektől” benne levő szellemi
alkalmazást.
Ezékiel: A mózesi törvényekkel ellentétesnek vélték, amíg ki nem derítették,
hogyan lehet beleilleszteni.
Vitatott (antilegomena) Újszövetségi tekercsek:
Zsidókhoz írt levél, Jakab levele, Péter 2. Levele, János 2. és 3. levele, Judás
levele, Jelenések könyve.
Zsidókhoz írt levél: Anonim irat. A szerző ismeretlensége miatt támadták, amíg
„be nem látták”, főleg a keleti egyházban, hogy Pál a szerzője. Később kiderült,
hogy mégse Pál a szerzője, és az is, hogy egyik apostolhoz sem köthető, mégis benne
maradt a kánonban. Vitatták azért is, mert eretnek nézeteknek adhatott táptalajt.
Hol ki, hol bekerült a kánonból, ba. Egyesek egházrészek szerint Barnabás írta.
A korai időkben sem Lyonban, sem Rómában, sem Karthagóban nem tartották Pálénak.
Jakab levele: A szerző ismeretlensége miatt támadták, amíg „be nem látták” hogy
apostoli, és a legfőbb támadási ok az volt, hogy a cselekedetekből való
megigazulás tanítása ellentétben áll Pál hit általi megigazulás tanításaival,
amíg „be nem látták”, hogy nem áll ellentétben (Luthernek is sok gondja volt a
Jakab levéllel).
Péter II. levele: Az első Péter levél eltérő stilisztikával rendelkezik, ezért
kétséges volt a szerzősége. Római Kelemen bizonyította a „hitelességét”.
János II. és III. levele: Szerzői bizonytalanság. A szerző presbiternek nevezi
magát és nem apostolnak, ám mivel az I. Péterben is presbiternek nevezi magát a
szerző és arról úgy döntöttek, hogy apostoli irat, ezért ezeknél sem lehetett ez
a kizáró ok. További érv volt mellette: senki sem mert volna János apostolon
kívül presbiterként bemutatkozni az első században Kis-Ázsiában. Mivel a János
apostol II. és III. levelében konkrétan presbyterosnak nevezi magát a szerző,
ebből nem azt a következtetést vonták le, hogy azokat sem János apostol maga
írta, hanem azt hogy a többit is János apostol írta, aki alázatosan presbiternek
nevezte magát.
Judás levele: Támadták, mert apokrif művekre utalt. Idéz Énókh könyvéből (14-15.
vers). Ám mivel Pálnál elfogadták az idézetet (Apcsel. 17: 28, I. Kor. 15: 32,
Tit. 1: 12), itt is elfogadták később.
Jelenések könyve: A jelenések könyve is Efézusból terjedt el. A János
evangéliuma és a Jelenések között nagyon jelentős szókincs és stílusbeli
különbségek vannak, amik kizárják az azonos szerzőséget. A III. század közepéig
nem mindenki által elfogadott tekercs. Dionysius alexandriai püspök azért ítélte
el a hitelességét, mert a montanisták eretnek irányzata erre alapozta a
millenista nézeteit. Tévtanok és szekták táptalaja volt, amíg ezeket meg nem
cáfolták sorban, addig vitatott volt.
Létezik rengeteg olyan könyv, amelyet egységesen elvetettek (pszeudoepigrafák)
kb. 17 ó és 280 új szövetségi tekercs. Léteznek Apokrifok, amelyeket egyesek
tartottak kánoninak.
Utókanonizáció: a katolikus bibliában több olyan is van, amely nincs a
protestáns bibliában, és amelyeket később kanonizáltak, emeltek át az 1546
tridenti zsinat véleménye alapján az apokrifek közül az addigi bibliai
gyűjteménybe. A Tamás evangéliumát azért nem fogadták el, mert gnosztikusnak
tartották, a Péter evangéliumát doketikussága miatt nem fogadták el.
A hozott döntések kihatással vannak a mára.