Ákos: A Bibliakritika jelentősége

Az írás változásai

 
 
 
A „Szentírás” változott. Attól függően változott, hogy az adott ókori közösség befogadóképessége, és a közösség vezetői hogyan ítélték meg azokat a papirusz darabkákat és kimondott üzeneteket, amelyek hozzájuk eljutottak. Az újszövetségi görög szövegek közötti eltérések és a különböző változatok kialakulása a hagyományozódás állomásait mutatja meg.
 
Nehezíti a fordításokat, hogy a görög nyelvi szerkezetet nem tudják visszaadni a fordítások nyelvi okok miatt. A latinban nincsen határozott névelő és a szír nyelvben nincsenek meg a görög nyelv igeidői közti különbségek, a kopt nem ismeri a szenvedő alakot, csak hosszas körülírással tudja kifejezni. Ez utóbbi forrásértéke pont ezért érdekes, mert ha ilyen hosszas kifejtés következik, akkor az azt jelenti, hogy a görög szövegben benne volt, amit vissza akartak adni a kopt szövegben.
 
A szövegek felülvizsgálata és javítása még 300 előtt megkezdődött. A szövegek vizsgálata életre keltette a már fentebb említett paleográfia (írástörténet) tudományát, amelybe beletartozik az egyes kéziratok osztályozása, keletkezési koruk szerint, írásmódjuk szerint.
 
Az eltérések akkor okoznak kifejezett problémát, ha lényegi változást takarnak. Nemcsak szavak cserélődtek, hanem teljes mondatok mondatrészek, főleg ha a másolók jobban ki akartak hangsúlyozni valamit, vagy figyelmetlenek voltak, félrehallottak, vagy félreolvastak valamit. Amennyiben nem figyelmetlenségről és szándékos változtatásról beszélhetünk, akkor maga a szöveg volt, (van), sokszor olyan rossz állapotban, hogy az olvasata kétséges. A szövegek tekintetében meg lehet határozni a szerző tekintetében, és másoló tekintetében valószínűségeket a mondanivaló kapcsán. Például széljegyzetek beemelése a Szentírásokba. Nagyságrendileg 5700 darab görög nyelvű kéziratról beszélünk.

Oxürünkhosz Észak-Afrikában, a Líbiai-sivatag szélén épült város, itt készült a világ első kimutatható végrendelete. Az Egyiptomi nyelvjárásban, konkrétan az oxürünkhoszi nyelvjárásban írt 4. századi bibliai kézirat nem tartalmazza az úri ima végéről a doxológiát (Mt.6:13-ban eredetileg nem szerepel a „Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen”), nem tartalmazza még az időjárás jeleinek felismerését (Mt.16:2-3), az emberfiáról szóló kijelentést (Mt.18:11) és nem tartalmazza a farizeusokra vonatkozó jaj-mondást sem (23:14). A Máté 23:14 lenne a 8-ik jaj mondás, viszont ez egyértelmű betoldás mivel a korai görög kéziratokban ez nincsen benne, a Vulgatában pedig már benne van. Az Új Világ fordításban (a Jehova tanúi által készített Szentírás) jelölik a 14-es számot, utána viszont nemes egyszerűséggel egy kis vízszintes vonalka van a szöveg helyén, majd folytatódik a szöveg a 15-ös verssel. A legrégebbi teljes Máté evangélium a negyedik századból maradt fenn, közép egyiptomi nyelvjárásban írták. New Jerseybe került a Scheide könyvtárba. Hans-Martin Schenke volt az, aki publikálhatta és könyvet is írt róla. (Das Mattháus-Evangelium im Mittelágyptischen Dialekt des Koptischen). A Nag Hamaddi leletekről valamint a Kopt gnózisról is jelent meg könyve. A görög platóni filozófia, valamint a korai kereszténység és a gnosztikus kereszténység között szoros összefüggés van, ugyanis a Nag Hamaddi leletek között nem csupán gnosztikus evangéliumokat találtak, hanem Platón az Állam töredékeket is. Ez azt jelenti, hogy a platóni filozófia olvasása az evangéliumok olvasásával közel azonos jelentőséggel bírt. Mielőtt tovább haladnék az Írás változásai témakörben, engedjék meg, hogy egy rövid kitérőt tegyek a páli teológia platonikus jellegére, amiből kiderül az is, hogy a gnoszticizmus szintén jelen van Pálnál, és hogy a gnózis, a kereszténység és a platonikus filozófia közt szoros összefüggés mutatkozik:
 
A Nag Hammadi-i leletekben 13 könyvből álló gnosztikus kódexre találtak a második századból, 41 írás teljesen ismeretlen volt, 12 írásról pedig voltak ismeretek korábban is.
 
A keresztény gnosztikusok jeles képviselője volt Valentinus (i.sz.160), alexandriai zsidó, aki Rómában élt, tanításait beszédben és levelekben közölte. Egy hónapig volt pápa. Tanításait Theodastól vette át, aki Pál apostol közvetlen tanítványa volt. Ezen kívül állította, hogy tulajdonában van egy gyűjtemény, amely Jézus titkos tanításait tartalmazza, s ezt nem volt hajlandó átadni a római hatóságoknak. Tanításának a lényege: Az embert három csoportba sorolta, Pneumatikusok, a beavatottak, akik mélyebb ismerettel rendelkeznek és legyőzték már magukban a „rossz” anyagot. Pszichikusok a lelkiek, akik csak a keresztény hitig jutottak el, de nincsen mélyebb ismeretük, tehát még nem győzték le a „rossz” anyagot, ám lehetséges ez számukra, Hülikusok, tömegek, akik egészen az anyag rabságában élnek, szinte képtelenek ismeretek megszerzésére, de várhatják a misztikust tudást, mint megváltást. Szerinte a vágyak feletti uralom által lesz kész a lélek arra, hogy túlélje az anyagot. A felosztás Pál apostolnál jelentkezett Valentinus előtt, az I. Kor 15:44-48-ban: lelki test, érzéki-anyagi test. Ugyancsak itt fogható meg Pál apostol gnoszticizmusa, amikor a földből valót és a mennyből valót megkülönbözteti, s a gnosztikusokhoz hasonlóan a földit negatív és az égit pozitív adottságokkal ruházza fel. Mindez Platón filozófiája, illetve annak értelmezése. Az a kijelentés, hogy „test és vér nem örökölheti Isten országát”, rokon Jézusnak tulajdonított tanításával, miszerint: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Jn. 6:63. Valentinus tanításait Ireneus bírálta. Valentinus hívei szerint Krisztusnak csak látszatteste volt, s az ember a „rossz” anyagtól való függetlenségét, csak szigorú aszkézissel érheti el. Az aszkézis maga szintén Pál apostol egyik alapvető jellemvonása volt. Valentinus szerint: A nyomorúság a tudatlanságból származik, amely szenvedést szül, a tudás váltja meg a szellemi embert, aki képes megfékezni a vágyait. Pálnál ugyanezt a gondolatot jeleníti meg a megváltás szóösszetételeinek az összefüggéseiben, csak az ismeretet sok esetben a hittel és a megváltásban való hittel helyettesíti.
 
E kis kitérő után térjünk vissza a fejezetcím tartalmához.
 
 A korabeli római egyház által hivatalosnak elismert Athanasius féle irányvonal által eretneknek minősített iratokat, a vele való szellemi küzdelem céljából gyűjtötték össze. 
 
A szahidi kéziratokban, a meggyógyul helyett föltámadottat írtak, a János 11:12-nél, ez a verzió a korai p75-ös kéziratban is megtalálható, valamint az alsó-akhmimi és a bohairi forrásokban.

Az V-X. századi latin evangéliumi kéziratokban Markion ellenes prológusokat találunk, ezzel szemben a Markion által készült prológusok, amik a tíz páli levélhez készültek egy az egyben bekerültek a Vulgatába (J. Regul). A Jeromos féle Vulgata alapja az ólatin Codex Veronensis (F.C. Burkitt). Jeromos Vulgatája a sokszorosítások során a másolások során rengeteg csorbát szenvedett, lehetséges figyelmetlenség, szándékosság, vagy egyéb ólatin források keveredtek bele a szövegbe. A középkorban több kísérlet is született, (Codex Amiatinus, Codex Cavensis, Codex Dublinensis), hogy helyreállítsák Jeromos Vulgatáját, de ennek az lett az eredménye, hogy még több Vulgata született, a variációk számának a növekedésével, ezért ma nyolcezer ismert Vulgata-kéziratunk van, a legkülönbözőbb szövegkeverékekkel. Richard Bentley (1662-1742) a legrégebbi görög nyelvű kéziratok és a Vulgata (az 1592-es Kelemen pápa által kiadott Vulgata) alapján megkísérelte helyreállítani az evangéliumok IV-századi szövegét, a munkában kétezer hibát fedezett fel és javított ki a Vulgata szövegében. V. Sixtus pápa 1590-megjelentette a (Sixtus) Vulgatát, valamint pápai bullával érvényesítette, mely szerint tilos lett a további módosítás, és új kiadás, ehhez képest a következő pápa VIII. Kelemen újabb hitelesnek minősített változatot adott ki (1592-ben), amelyik 4900 esetben tért el az előzőtől. Ezzel egyidejűleg megkísérelték begyűjteni az addig forgalomban levő változatokat megsemmisítés céljából. A Sixtus Vulgatához lásd Paul M. Baumgarten kutatásait.
 
Az etióp fordításokban az Apcsel. 28 végén a szövegbe belekerült egy széljegyzet, miszerint az olvasóknak a Pál cselekedetei tekercs olvasására buzdítanak.
 
Az ószláv fordításokat Szent Metód és Szent Cirill végezte, melynek következtében megalakult a szláv – cirill ábécé, majd az ószláv bibliából nyelvjárások szerinti fordítások készültek, cseh (1475) és a bolgár (1840).
 
Az egyházatyák idézeteiben (Origenész, Jusztinusz, Alexandriai Kelemen valamint a zsidók evangéliumában és az ebioniták evangéliumában a II. századtól a IV. századig a Lk. 3:22 Jézus keresztségekor „Az én fiam vagy, fiammá fogadtalak ma téged” szerepel a zsoltárokból szemben az Ézsaiás 42:1-re utaló „Te vagy…” későbbi szövegvariánssal. Ezt a szöveget őrzi még az V. században is a Bezaei Codex. Origenész a Mt. 27:16-17-nél egyszerűen Barrabást ír a Jézus Barrabás helyett, mivel helytelennek tartja, hogy a gonosztevőt is Jézusnak hívják. Szent Ágoston, mikor észrevette, hogy a Mt. 27:9-ben az evangelista Jeremiásnak tulajdonítja, a Zakariás tekercsében található szakaszt, azt mondja: mivel van olyan más evangéliumi kézirat, ahol simán próféta van írva, és tudjuk, hogy nem Jeremiás, hanem Zakariás idézet, jobb, ha itt is prófétát írunk. Ágoston beszámol arról is, hogy a kéziratok jelentős többségében helytelenül Jeremiás szerepel.
 
A gig a világ legnagyobb kézirata Codex Gigas lapjai 92-szer 25 cm-esek, cseh bencések készítették, érdekessége, hogy a latin nyelvű teljes bibliai szövegen kívül Josephus Flavius A zsidók története című írását is tartalmazza és Sevilliai Izidor 20 részes enciklopédiáját. Ördögbibliának is nevezik, mivel a 290. lapon egy rikító színekkel ábrázolt karmos, villásnyelvű alak van belefestve, a hagyomány szerint, azért mert magát a Bibliát az azt készítő szerzetes az ördög segítségül hívásával készítette.
 
A boh a bohairi (kopt) fordítás a IV. századból való, ez nem tartalmazza a Jn. 5:3 b-4-et („várva a víznek megmozdulását”), és a Jn. 7:53-8:11 (házasságtörő asszony esete) sincsen benne, a szöveg az alexandriai szövegformával mutat rokonságot.
 
A Goth a 4. században készült fordítás görögről, készítője Ulfilas a gótok apostola, érdekessége, hogy az addig csak beszélt gót nyelv ennek köszönheti írásbeliségét, ugyanis Ulfilas a fordítás érdekében megalkotta a gót ábécét, ez a legkorábbi germán nyelvű irodalmi mű. Ulfilas fordítása a volt korai koiné szövegből készült, amely az i.sz. 350 körüli bizánci iratokra jellemző, a páli levelek fordítása ellenben nyugati ólatin kéziratokból való fordítást mutatnak.

Az Arm az Örmény fordítás legpontosabb korabeli fordítás, az örmények voltak az elsők, akik államilag is felvették a kereszténységet. Tatianosz Diatesszaronjából kimaradnak a családfák.
 
William Bowyer (1699-1777) nyomdász, kiadott 1763-ban egy olyan újszövetséget, ahol szögletes zárójelben tüntette fel a betoldásokat, Jakob Wettstein tudósra és az addig kiderült kutatásokra alapozva. Az Újszövetségében szögletes zárójelbe került, többek közt a doxológia (Mt. 6:13-ból a „Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”), a házasságtörő asszonyról szóló perikópa (Jn. 7:53-8:11), a Comma Johanneum 1 Jn. 5:7 („Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.”), az Apcsel 8:37, 15:34, mivel ezeket a leghitelesebb kéziratok egyike sem tartalmazta.
 
Az MS 700 a XI. századból való kódex, amely az evangéliumokat tartalmazza, 2724 esetben tér el a textus receptus-tól és 270 saját szövegváltozatot tartalmaz, Például: „Jöjjön el a te szent lelked és tisztítson meg bennünket”. Markionnál is ez a szöveg volt az elfogadott.