Ákos: A Bibliakritika jelentősége
Szöveghagyományozás
Az első időkben szóbeli hagyományozódással terjedtek a különböző perikópák (az
írás összefüggő szövegrészletei). Erre példa, hogy a pusztai megkísértés
történetében a Máténál előbb templom teteje a helyszín és utána a magas hegy, a
Lukácsnál pedig előbb van a magas hegy és utána a templom teteje. Abból, hogy az
evangéliumokban a kísértés sorrendjei nem azonosak, csupán azt feltételezhetjük,
hogy a szóbeli hagyományozódás keretében változhattak meg. Ehhez hasonlókra
számtalan példát lehet még találni az iratokban. Annak ellenére, hogy a
tanítások széles körben elterjedtek voltak, már az evangéliumok megírása előtt
(lásd: I.Kor. 7:10), mégsem állíthatjuk, hogy az evangéliumok teljesek lennének,
azaz Jézus minden tanítását tartalmaznák (lásd: Apcsel. 20:35). 1500 évig nem
voltak nyomtatott verziók a bibliai kéziratokból. 1500 éven keresztül csak
kézzel másolták az iratokat. Az első fennmaradt töredékekre jellemző, hogy csupa
nagybetűvel írták őket, kevés ékezet felhasználásával, és szóközök nélkül. A
másolók között különbségeket kell tennünk, voltak buzgó laikus másolók, írnokok,
és iskolai másolás. Az iskolai másolás az úgynevezett scriptoriumban történt,
ahol egyszerre több másolat is készült. A felolvasó diktálta a szövegeget és a
tekercsmásolók írták le, majd a kész szöveget összevetették azzal, amiből a
diktálást végezték, és javító tintával jelölték meg a hibákat. A kéziratmásolás
igen költséges munka volt, ezért is terjedhettek el a laikus másolók iratai is,
ezek azonban olcsóbbak voltak, hiszen több hibalehetőség merült fel, ezekben az
esetekben. A másolatok száma folyamatosan nőtt, sem könyvkiadók sem szerzői jog
nem létezett. A kézírásos szöveghagyományozódásban három nagy formai változás
történt. Az első, hogy tekercsek helyett kódexek kerültek forgalomban, ez egy
adott szövegrészlet kikeresését gyorsította meg, mivel nem kellett
kigöngyölíteni az egész tekercset ahhoz, hogy megtalálják az adott szakaszt,
hanem elég volt lapozni (kevesebb súrlódás érte a kézirat anyagát). A nagy
betűkről áttértek a kis betűs változatra, majd a folyóírás használatára, ez
meggyorsította a másolást, tehát időben csökkent a munka. A harmadik formai
változás a különböző fordítások (szír, latin, gót) változatai, ahol az adott
nyelvhez tartozó gondolkodás elmei jelennek meg.
A kézi másolás miatt 1500 évig nem volt két teljesen egyforma kézirat. A
másolások során hibák keletkezetek, a hibákat továbbmásolták és újabb hibákat
ejtettek. Minél többször másolnak le egy kéziratot, annál jobban eltérhet az
eredetitől. A javítók a nem létező hibákat is javították, vagyis amiről
feltételezték, hogy hiba, holott nem volt az, például a kriszthosz
beszúrásokkal. Nyugaton a latin, keleten a görög vált uralkodó nyelvé, ez a
különválás az egyik pillére a reformációnak. 1453-ban mikor Konstantinápoly
elesett, a menekülök vitték nyugatra a görög szövegvariánsokat, amitől több
nyugati egyházatyának tátva maradt a szája, majd megszülettek a kevert szövegek,
amelyek a későbbi nyomtatott verziók alapjai lettek.
Összességében kb. 5000 görög nyelvű kézirat (nagyrészt töredék), és kb. 8000
fordítás maradt fenn. Az ókori művek közül az Újszövetség rendelkezik a legtöbb
régészeti lelettel. A kutatók egy csoportja pedig azt mondja, hogy lehetséges,
sőt helyes dolog az eredetit kutatni, források és különböző kimutatható
törvényszerűségek segítségével.
Johann Albrecht Bengel (1686-1752) sváb pietista elveket alkotott az
eredetvizsgálathoz: A nagy számú azonos olvasatú iratoknak nem szabad nagyobb
jelentőséget tulajdonítani a kisebb számúval szemben. Döntő fontosságú a
keletkezési kor, az olvasatot támogató kéziratok térbeli elhelyezkedése. Mivel
az iratok a másolások során egyszerűsödést mutatnak, és nagyszámú különösen
kérdéses részek eltávolítása figyelhető meg, ezért, mindig a bonyolultabb irat
élvezzen előnyt az egyszerűvel szemben. Ez a kijelentés természetesen nem
abszolút érvényű, és csak bizonyos szövegcsaládokra vonatkozik, mert sok esetben
nyelvészeti okok miatt pont az ellenkezője az érvényes. Hiszen ha a másoló szeme
félrecsúszott és a szöveg előző, azaz felette levő sorából három szó bekerül az
adott sorba, akkor a szöveg ugyan bonyolultabb, de mégsem élvezhet előnyt az
egyszerűbbel szemben. A hívő másoló, aki szentnek tartja a szöveget, az kevésbé
mer belenyúlni a szövegbe, a túlbuzgó keresztény belejavít a szövegbe, az
aktuális teológia függvényében, az írnok egyáltalán nem tekinti szentnek a
szöveget, szintén belejavít a szövegbe, akár utasításra is. Bengel 18 évig
vitázott gróf Zinzedorffal, aki a Morva testvérek vezetője volt. A Morva
testvérek hatására Németországban elterjedt a világvége közeli várása, ezzel
Bengel nem értett egyet. Megjelentette az Ordo Temporumot, ami egy értekezés a
Szentírás kronológiáról, amelyben fellép a világ vége spekulációkkal szemben. Bengel
1734-ben kiadott egy görög Újszövetséget, melyben jelezte a szövegvariációkat,
majd húsz év munka után megjelent fő műve a Gnomon Novi testamenti azaz
exegetikai Jegyzetek az Újszövetséghez. A szerző szerényen csak jegyzetnek
nevezte el. Hatására azonban nagy érdeklődés indult el az újszövetségi
írásmagyarázás irányában, ezt a munkát használta fel John Wesley is, aki
testvérével később a Metodista mozgalmat alapította.
A kanonizálásnak abban a vonatkozásban köszönettel tartozunk, hogy onnantól
kezdve, csökkennek a mérvadó nagy változások, ha nem 300 körül, hanem később 600
vagy 900 körül történik a kanonizáció, akkor valóban kevesebb esély volna
eredetit kutatni. A szövegkritika eredetvizsgálata sziszifuszi munka, rengeteg
időt, és tanulást igényel, általában olyan szakemberek végzik, akik az adott kor
nyelvezetét is, és a másolások valamint a szövegcsoportok alakulásának a
tendenciáit is ismerik. A XX. században ugyanakkor sokkal jobb eredményre
juthattak, mint eddig bármikor, a kéziratok ismerete, a felfedezések a XIX.
században a számítógép szövegfelismerő programok, valamint az összegyűlt tudás
nagysága miatt, vagyis sokkal több minden áll rendelkezésre, mint a régieknek.
A keresztény kopt korszakban Akhmim, Khmin vagy Shmin néven volt ismeretes. Igen
korán és igen sok kolostor épült a térségben. A Shenouda hagyomány szerint
Athribis szerzetes élt Akhmim közelében (348-466), Nesztoriosz a száműzetésben
élő konstantinápolyi ex-pátriárka is a térségben hunyt el. Arius, barátja
Pakhomiosz épített három kolostort a városban. Jelentős régészeti leletek, és
keresztény iratok kerültek elő az Akhmimi ásatások során, számos keresztény
kézirat, és töredékek például: Énók könyve, Péter evangéliuma, és az
Apokalipszis Péter szerint, az Efézusi tanács törvényei is.
Az ősegyház még a kanonizálás előtti időkben, igen különböző és több csoportból
tevődik össze. Ezeknek a csoportoknak igényük volt arra, hogy saját maguk is
rendelkezzenek saját iratokkal. Egész korán már fordítások keletkeztek, például
latin és szír. A fordítások is, és a görög másolatok is úgy készültek el,
ahogyan azt az ottani tekintélyek előnyösnek látták a saját közösségük
szempontjából. Mivel nem csupán nyomtatás nem volt még 1500 évig, hanem szerzői
jog sem volt, így majdhogynem törvényszerűek az eltérések a sokszorosítás és a
tekintélyek befolyása következtében. Ha egy másoló azt gondolta, hogy a szöveg
azért hibás, mert az előző másoló hibázott, akkor belejavít a szövegbe, ezzel
még több hibát ejtve az eredeti szöveghez képest. A szerzői jog hiánya
lehetőséget adott arra, hogy tekintélyek nevében írjanak iratokat, például az
apostolok neve alatt. Rengeteg irat keletkezett, (ezek közül többet maga a
katolikus egyház is sok esetben apokrifnak tekintett) melyeket a későbbiekben
ismertetek a teljesség igénye nélkül, a rendelkezésemre álló információk
alapján. Minél tekintélyesebb ember nevében írtak, annál nagyobb
elfogadhatóságra számíthattak. Nem csoda tehát, hogy a páli levelek közül sem
mindegyiket Pál írta. A kutatók konszenzusra jutottak abban, hogy melyek az
eredeti páli levelek. Ezek a következők: A Rómabeliekhez I. és II.,
Korinthusbeliekhez, Galatákhoz, Filippibeliekhez, I. Thessz., Filemonhoz.
E fejezet elején jeleztem, hogy vannak eltérések az evangélium azonos kinézetű
szövegei közt, néhányról itt megemlékezem:
Máté két vakról ír, Lukács és Márk csak egy vakról. Márk ismeri a nevét,
Bartimeus, Lukács és Máté nem ismeri a nevét. Máté és Márk szerint a gyógyítás
akkor történt, mikor elhagyták Jerikót, Lukács szerint akkor, mikor közeledett
Jerikóhoz. Jézus a templomi felolvasásban, az evangélista szerint, hogy
beteljesedjenek az írások, azt állítja, hogy vakok szemeit nyitja meg. Máté
odafigyelt a többes számra, tehát minimum két vakról kellett beszélnie. A
névadás Márknál, a tanítványok kérdéseire adott szerkesztői válasz (Hogy hívták
a vakot?). A helyszín változása a szájhagyomány jelenlétét bizonyítja. Máté
szerint Jézus Jeruzsálemben rögtön a templomba ment, a többi evangélium szerint
bevonult, de Betániába tért és nem rögtön ment a templomba.
Szintén csak a Máténál található az, hogy Jézus ott a templomban sántákat és
vakokat gyógyít.
Tévedés esik a hagyományozásban a következő szövegben is: „Zakariásnak, a
Barakiás fiának véréig.” Mt. 23:35 A II. Krónika 24:20 szerint Zakariás „Jójáda
fia” és nem Barakiásé. A Héberek evangéliumában még a Jójáda fia szerepel. Több
eltérésre most nem térek ki, hiszen sokkal találkozunk még a későbbiekben.