Ákos: A Bibliakritika jelentősége

 

Szöveghagyományozás

 
 

Az első időkben szóbeli hagyományozódással terjedtek a különböző perikópák (az írás összefüggő szövegrészletei). Erre példa, hogy a pusztai megkísértés történetében a Máténál előbb templom teteje a helyszín és utána a magas hegy, a Lukácsnál pedig előbb van a magas hegy és utána a templom teteje. Abból, hogy az evangéliumokban a kísértés sorrendjei nem azonosak, csupán azt feltételezhetjük, hogy a szóbeli hagyományozódás keretében változhattak meg. Ehhez hasonlókra számtalan példát lehet még találni az iratokban. Annak ellenére, hogy a tanítások széles körben elterjedtek voltak, már az evangéliumok megírása előtt (lásd: I.Kor. 7:10), mégsem állíthatjuk, hogy az evangéliumok teljesek lennének, azaz Jézus minden tanítását tartalmaznák (lásd: Apcsel. 20:35). 1500 évig nem voltak nyomtatott verziók a bibliai kéziratokból. 1500 éven keresztül csak kézzel másolták az iratokat. Az első fennmaradt töredékekre jellemző, hogy csupa nagybetűvel írták őket, kevés ékezet felhasználásával, és szóközök nélkül. A másolók között különbségeket kell tennünk, voltak buzgó laikus másolók, írnokok, és iskolai másolás. Az iskolai másolás az úgynevezett scriptoriumban történt, ahol egyszerre több másolat is készült. A felolvasó diktálta a szövegeget és a tekercsmásolók írták le, majd a kész szöveget összevetették azzal, amiből a diktálást végezték, és javító tintával jelölték meg a hibákat. A kéziratmásolás igen költséges munka volt, ezért is terjedhettek el a laikus másolók iratai is, ezek azonban olcsóbbak voltak, hiszen több hibalehetőség merült fel, ezekben az esetekben. A másolatok száma folyamatosan nőtt, sem könyvkiadók sem szerzői jog nem létezett. A kézírásos szöveghagyományozódásban három nagy formai változás történt. Az első, hogy tekercsek helyett kódexek kerültek forgalomban, ez egy adott szövegrészlet kikeresését gyorsította meg, mivel nem kellett kigöngyölíteni az egész tekercset ahhoz, hogy megtalálják az adott szakaszt, hanem elég volt lapozni (kevesebb súrlódás érte a kézirat anyagát). A nagy betűkről áttértek a kis betűs változatra, majd a folyóírás használatára, ez meggyorsította a másolást, tehát időben csökkent a munka. A harmadik formai változás a különböző fordítások (szír, latin, gót) változatai, ahol az adott nyelvhez tartozó gondolkodás elmei jelennek meg.
 
A kézi másolás miatt 1500 évig nem volt két teljesen egyforma kézirat. A másolások során hibák keletkezetek, a hibákat továbbmásolták és újabb hibákat ejtettek. Minél többször másolnak le egy kéziratot, annál jobban eltérhet az eredetitől. A javítók a nem létező hibákat is javították, vagyis amiről feltételezték, hogy hiba, holott nem volt az, például a kriszthosz beszúrásokkal. Nyugaton a latin, keleten a görög vált uralkodó nyelvé, ez a különválás az egyik pillére a reformációnak. 1453-ban mikor Konstantinápoly elesett, a menekülök vitték nyugatra a görög szövegvariánsokat, amitől több nyugati egyházatyának tátva maradt a szája, majd megszülettek a kevert szövegek, amelyek a későbbi nyomtatott verziók alapjai lettek.
 
Összességében kb. 5000 görög nyelvű kézirat (nagyrészt töredék), és kb. 8000 fordítás maradt fenn. Az ókori művek közül az Újszövetség rendelkezik a legtöbb régészeti lelettel. A kutatók egy csoportja pedig azt mondja, hogy lehetséges, sőt helyes dolog az eredetit kutatni, források és különböző kimutatható törvényszerűségek segítségével.
 
Johann Albrecht Bengel (1686-1752) sváb pietista elveket alkotott az eredetvizsgálathoz: A nagy számú azonos olvasatú iratoknak nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani a kisebb számúval szemben. Döntő fontosságú a keletkezési kor, az olvasatot támogató kéziratok térbeli elhelyezkedése. Mivel az iratok a másolások során egyszerűsödést mutatnak, és nagyszámú különösen kérdéses részek eltávolítása figyelhető meg, ezért, mindig a bonyolultabb irat élvezzen előnyt az egyszerűvel szemben. Ez a kijelentés természetesen nem abszolút érvényű, és csak bizonyos szövegcsaládokra vonatkozik, mert sok esetben nyelvészeti okok miatt pont az ellenkezője az érvényes. Hiszen ha a másoló szeme félrecsúszott és a szöveg előző, azaz felette levő sorából három szó bekerül az adott sorba, akkor a szöveg ugyan bonyolultabb, de mégsem élvezhet előnyt az egyszerűbbel szemben. A hívő másoló, aki szentnek tartja a szöveget, az kevésbé mer belenyúlni a szövegbe, a túlbuzgó keresztény belejavít a szövegbe, az aktuális teológia függvényében, az írnok egyáltalán nem tekinti szentnek a szöveget, szintén belejavít a szövegbe, akár utasításra is. Bengel 18 évig vitázott gróf Zinzedorffal, aki a Morva testvérek vezetője volt. A Morva testvérek hatására Németországban elterjedt a világvége közeli várása, ezzel Bengel nem értett egyet. Megjelentette az Ordo Temporumot, ami egy értekezés a Szentírás kronológiáról, amelyben fellép a világ vége spekulációkkal szemben. Bengel 1734-ben kiadott egy görög Újszövetséget, melyben jelezte a szövegvariációkat, majd húsz év munka után megjelent fő műve a Gnomon Novi testamenti azaz exegetikai Jegyzetek az Újszövetséghez. A szerző szerényen csak jegyzetnek nevezte el. Hatására azonban nagy érdeklődés indult el az újszövetségi írásmagyarázás irányában, ezt a munkát használta fel John Wesley is, aki testvérével később a Metodista mozgalmat alapította.  
 
 
A kanonizálásnak abban a vonatkozásban köszönettel tartozunk, hogy onnantól kezdve, csökkennek a mérvadó nagy változások, ha nem 300 körül, hanem később 600 vagy 900 körül történik a kanonizáció, akkor valóban kevesebb esély volna eredetit kutatni. A szövegkritika eredetvizsgálata sziszifuszi munka, rengeteg időt, és tanulást igényel, általában olyan szakemberek végzik, akik az adott kor nyelvezetét is, és a másolások valamint a szövegcsoportok alakulásának a tendenciáit is ismerik. A XX. században ugyanakkor sokkal jobb eredményre juthattak, mint eddig bármikor, a kéziratok ismerete, a felfedezések a XIX. században a számítógép szövegfelismerő programok, valamint az összegyűlt tudás nagysága miatt, vagyis sokkal több minden áll rendelkezésre, mint a régieknek.
 
A keresztény kopt korszakban Akhmim, Khmin vagy Shmin néven volt ismeretes. Igen korán és igen sok kolostor épült a térségben. A Shenouda hagyomány szerint Athribis szerzetes élt Akhmim közelében (348-466), Nesztoriosz a száműzetésben élő konstantinápolyi ex-pátriárka is a térségben hunyt el. Arius, barátja Pakhomiosz épített három kolostort a városban. Jelentős régészeti leletek, és keresztény iratok kerültek elő az Akhmimi ásatások során, számos keresztény kézirat, és töredékek például: Énók könyve, Péter evangéliuma, és az Apokalipszis Péter szerint, az Efézusi tanács törvényei is.

Az ősegyház még a kanonizálás előtti időkben, igen különböző és több csoportból tevődik össze. Ezeknek a csoportoknak igényük volt arra, hogy saját maguk is rendelkezzenek saját iratokkal. Egész korán már fordítások keletkeztek, például latin és szír. A fordítások is, és a görög másolatok is úgy készültek el, ahogyan azt az ottani tekintélyek előnyösnek látták a saját közösségük szempontjából. Mivel nem csupán nyomtatás nem volt még 1500 évig, hanem szerzői jog sem volt, így majdhogynem törvényszerűek az eltérések a sokszorosítás és a tekintélyek befolyása következtében. Ha egy másoló azt gondolta, hogy a szöveg azért hibás, mert az előző másoló hibázott, akkor belejavít a szövegbe, ezzel még több hibát ejtve az eredeti szöveghez képest. A szerzői jog hiánya lehetőséget adott arra, hogy tekintélyek nevében írjanak iratokat, például az apostolok neve alatt. Rengeteg irat keletkezett, (ezek közül többet maga a katolikus egyház is sok esetben apokrifnak tekintett) melyeket a későbbiekben ismertetek a teljesség igénye nélkül, a rendelkezésemre álló információk alapján. Minél tekintélyesebb ember nevében írtak, annál nagyobb elfogadhatóságra számíthattak. Nem csoda tehát, hogy a páli levelek közül sem mindegyiket Pál írta. A kutatók konszenzusra jutottak abban, hogy melyek az eredeti páli levelek. Ezek a következők: A Rómabeliekhez I. és II., Korinthusbeliekhez, Galatákhoz, Filippibeliekhez, I. Thessz., Filemonhoz. 
 
E fejezet elején jeleztem, hogy vannak eltérések az evangélium azonos kinézetű szövegei közt, néhányról itt megemlékezem:

Máté két vakról ír, Lukács és Márk csak egy vakról. Márk ismeri a nevét, Bartimeus, Lukács és Máté nem ismeri a nevét. Máté és Márk szerint a gyógyítás akkor történt, mikor elhagyták Jerikót, Lukács szerint akkor, mikor közeledett Jerikóhoz. Jézus a templomi felolvasásban, az evangélista szerint, hogy beteljesedjenek az írások, azt állítja, hogy vakok szemeit nyitja meg. Máté odafigyelt a többes számra, tehát minimum két vakról kellett beszélnie. A névadás Márknál, a tanítványok kérdéseire adott szerkesztői válasz (Hogy hívták a vakot?). A helyszín változása a szájhagyomány jelenlétét bizonyítja. Máté szerint Jézus Jeruzsálemben rögtön a templomba ment, a többi evangélium szerint bevonult, de Betániába tért és nem rögtön ment a templomba.

Szintén csak a Máténál található az, hogy Jézus ott a templomban sántákat és vakokat gyógyít.
Tévedés esik a hagyományozásban a következő szövegben is: „Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig.” Mt. 23:35 A II. Krónika 24:20 szerint Zakariás „Jójáda fia” és nem Barakiásé. A Héberek evangéliumában még a Jójáda fia szerepel. Több eltérésre most nem térek ki, hiszen sokkal találkozunk még a későbbiekben.

Tartalom Előző Következő