A feltámadás és a Torinói lepel

Részlet a KGJ „A keresztény vallás gyökerei” c. írásából

(A fenti címet a szerkesztő adta a részletnek.)

Jézus halála után, dacára „rendkívüli” tanításának, „csodáinak”, semmi sem maradt volna az utókorra történetéből, amennyiben valami nem várt be nem következik.

A kereszténység alapvető eleme a feltámadás hite. Pál egyik legalapvetőbb mondandója, amely később elsikkadt a megváltástan mellett.

Amennyiben tehát nem fogadjuk el Pál megváltás elméletét, sem Jézusnak Messiásként való megfeleltetését, amely az újszövetségi írások tendenciózus beállítása – mi marad?

Egy különös Tanító keresztre feszítése után, a kényszerűen elsietett ideiglenes temetésre tekintettel, (mivel a beálló szombat miatt nem lehetett elvégezni a holttest hagyományos rendbetételét, és a végtisztesség megadását,) asszonyok érkeznek vasárnap reggel a temetőbe. Az a bizonyos sír nem a szegények számára akkor mindennapos kőbevájt lyuk, hanem egy előkelők számára a mészkőből kivájt sírkamra. A közepén egy kőből megmunkált asztal helyezkedik el, ahol a holttestet addig tartották, amíg az előkészületek tartanak. Az örök nyughely nem az elhunyt családjáé, ideiglenesen bocsátották rendelkezésre, egy előkelő és talán távoli rokon jóvoltából. Nikodémus és József kérte ki a testet a helytartótól, amelyet ilyen esetben kérni kellett, és bevásárolták a vasárnapig előreláthatóan szükséges leplet, fűszereket, miközben a jelen lévő nők mezei virágokat szedtek a környéken. Pilátus egy tisztjén keresztül győződött meg a halál beálltáról, aki szíven szúrta a már élettelen testet. A zsidó hagyományoktól eltérően nem kerülhetett sor azonnal a kivégzett személy megmosdatására, fehér ruhába történő felöltöztetésére, búcsúztatásra, az asztalról a fal egyik mélyedésébe való elhelyezésre. A hét első napján éppen ezért érkeztek a sírhelyhez az asszonyok, akik a zárókövet elmozdítva találták. Ezért bemenni nem mertek, benéztek és látták, hogy hiányzik a holttest. Elsiettek a fővárosban maradt két tanítványhoz, akik ekkora sírgyalázás hatására kirohantak a tetthelyre. Ők, a nőkkel ellentétben bemásztak és valami olyat vettek észre, amely alapján: láttak és hittek, bár még nem ismerték az írásokat!?

Mivel a holttest hiányzott, ez nem lehetett semmiféle hit alapja, rögtön az asszonyok válasza kell, hogy eszünkbe jusson: ellopták az úr testét! Az a tény, hogy nem ez volt Péter és János reakciója is, annak csak egy magyarázata lehet: olyasmit láttak belépve, amely meggyőzte őket a feltámadásról és későbbi hitük alapja kellett legyen.

(Pál, és az első közösségbe betérő farizeusok igen korán, az „ Írások” alapján kimutatták, hogy Jézus csak a szenvedő Messiás lehetett, aki később már a pogányok körében elfogadhatóbb isten fiává lett címében. Hiszen az akkori és mostani írástudók is mindent a könyvekből vezettek le.)

Abban a pillanatban azonban a két tanítvány olyan látvánnyal szembesülhetett, amely számukra egyértelművé tette, hogy nem lophatták el a testet a sírból. Mit is láthattak?

Elsősorban természetesen a kőasztalt, amelyre a halottat helyezték. Ha semmi sem lett volna a sírban, akkor egy üres sír további találgatásokra adott volna alapot, főleg az elhengerített kő okán. A zsidók körében később elterjedt az a legenda, mely szerint a tanítványok lopták el a testet. Azonban ez nyilván képtelenség, hiszen mi szükségük lett volna rá? Maguk is hithű zsidóként borzadállyal gondoltak volna erre a tettre. Életüket pedig bizonyára nem adták volna egy hazugságért!

Ha a test nem is volt ott az asztalon, de ott volt az a lepel, amelybe elhelyezték az ideiglenes temetés során, erre fektették, és ezt hajtották vissza a fejénél. Azonban ez még mindig kevés a feltámadás hitéhez.

Viszont a lepelben, azt visszahajtva megpillantották a kezek és lábak összekötésére felhasznált kötelékeket megcsomózott állapotban. A fejen és a bal kézen lévő imaszíjakat úgy, hogy azt nem vágták le a testről, hanem annak belőlük kellett kiszabadulnia. A lepel pedig Jézus testének képét őrizte olyan formában, ahogy pénteken este a sírba helyezték, és ahogy ma a Torinói leplen láthatjuk.

Ez a látvány győzte meg a tanítványokat arról, hogy a testet nem lopták el, nem tért magához, nem gyógyult fel sebeiből, (és vándorolt el Indiáig, mint szenzációhajhász könyvekben olvasható) hanem feltámadt. A Feltámadás hite volt az első zsidókeresztények különbsége zsidó társaiktól, nem Jézusnak a csodálatos tanítása, vagy csodái. Továbbra is a Templom és kultusz tisztelete volt fontos számukra, külsőségekben nem tértek el tőlük, mint Pál esetében is láthatjuk. A farizeusok hatására elfogadott Messiás megfeleltetés azonban előbb ellentéteket szült a zsidókkal. Később a Templom lerombolása után és Pál térítőmunkája következtében a pogány országokba helyeződött át a kereszténység ideológiai súlypontja. A Bar Kochba-féle lázadásnál már teljes különválást eredményezett a zsidók és a zsidóhiten lévő keresztények között meglévő ellentét, amely korábban jelentős hitvitákat generált. Míg a zsidók nagy része a lázadás vezetőjét elfogadta Messiásnak, addig a zsidókeresztények ezt elutasították, magukkal vitték a hitük alapját képező ereklyéket, és keletre távoztak, meg sem álltak Adiabene királyságáig.

A kétfelé szakadt kereszténység nyugati fele az írásokon alapuló hitre tért át, míg a tárgyi emlékek lassan elfelejtődtek, és ma a kereszténység már nem is akar ezzel szembesülni, mondván: a hitünk nem ezeken, hanem az írásokon alapszik, - mellékesnek tartva így hitének igazi alapját. A Torinói ( Turini ) lepel azonban azt mutatja, hogy bizony valami rendkívüli dolog történt kétezer éve. Ez a hihetetlen dolog a FELTÁMADÁS volt, a kereszténység alapja, amely után tárgyi bizonyíték is maradt.

Tehát az egész jézusi történetből, nem a sokakkal megegyező tanítása, nem a soha meg nem történt csodái a lényeg, hanem a feltámadás, innen indult a kereszténység. Az itt leírtakból nem következik, hogy miért (és nem mi módon) következett be a feltámadás, és annak mi a mondandója, az egy másik történet.