Minthogy arra a felismerésre, belátásra, meggyőződésre jutottunk, hogy az ő tanításai Istenről, az emberről, Isten és ember kapcsolatáról igazak, ezért őt tanítónknak, mesterünknek tekintjük.
Az ateizmus – véleményünk szerint – a vallások hibája. Annak következménye, hogy azok nem képesek hitelesen megmutatni az Istenhez vezető utat. Így történhetett, hogy némely ateista valójában egy igen szigorú értelemben vett igazságkereső személy. Az ateistákat ezért nem kárhoztatjuk, feladatunknak tartjuk viszont, hogy úgy szóljunk Istenről, hogy azt ők is megértsék, lehetőséget teremtve így számukra, hogy a szeretetben ők is felismerjék Istent.
Az Isten szeretete minden emberre kiárad, így értelmetlenség azt feltételezni, hogy csak a zsidó-keresztény kultúrkörben élőknek adatott meg az Ő megismerésének lehetősége. Minden vallásban annyi igazság van, amennyire követőit a szeretetre vezeti.
A kereszténységet egy sajnálatos történelmi tévedésnek tartjuk, amely nem Jézus tanításában, hanem Pál apostol ideológiájában gyökerezik, ezért a kereszténység tévesen tartja magát Jézus működése letéteményesének, és többnyire téves dolgokat tanít Istenről, Jézusról, az emberi természetről, bűnről, az Isten és ember közötti viszonyról, stb. A kereszténység semmiképpen nem az az egyedül üdvözítő vallás, mint amit önmagáról hirdet: sem a hit, sem a megkeresztelkedés nem feltétele az üdvösségnek.
A Bibliát olyan iratok gyűjteményének tarjuk, amelyeket Istent kereső vagy őt megtalálni vélő emberek írtak, hol Istentől inspiráltan, hol a maguk tudása, elképzelése szerint. A bibliai szöveg sokszor az eredetileg ihletett gondolatokat is torzítottan vagy homályosan adja vissza, mert azok a szóbeli hagyományozás, a fordítások, a szerkesztések szokásos emberi hibáinak lettek kitéve. Ezért ebben a könyvben, de akár az egyes iratokon belül is, az igazság a tévedéssel keveredik, és ezeket elválasztani, csak kritikus, elemző, válogató munkával lehet.
Erre vonatkozóan lásd a Címoldalon írottakat!